Sok emberrel előfordul, hogy megveszi álmai körömlakkját, de mikor felkenik a körmükre, a várva várt csodálat elmarad, mert az eredmény borzalmas lett. Itt olvashattok néhány tippet, hogyan fessük ki szépen a körmeinket.
A körömlakkozás még a lakk kézbevétele előtt elkezdődik.
Fontos a nyugodt környezet, ha közvetlen indulás előtt festjük ki a körmeinket, akkor nem tudjuk elkerülni, hogy bele ne nyúljunk valamibe, így elmaszatolva a végeredményt.
Elsőként a körmeinket vegyük szemügyre.
Az előző körömfestés maradványait tüntessük el.
Tisztítsuk meg a körmeinket a zsírtól. Ennek a legegyszerűbb módja, ha kezet mosunk, vagy ha körömlakklemosós vattával áttöröljük a körmeinket.
Fontos azonban, hogy ne fürdés után álljunk neki, mert felpuhul a köröm és így nem lesz olyan tartós a lakk.
Ha repedezettek a körmeink, akkor reszeljük át őket.
Ha a köröm felülete durva, akkor reszeljük, polírozzuk át, direkt erre a célra kifejlesztett 3 vagy 4 lépcsős reszelővel. Vagy ha nem akarjuk a köröm felszínét reszelni, akkor az alapozólakk is segít a problémán.
Ha mindezzel megvagyunk, elkezdhetjük festeni a körmeinket.
Körömlakknál a fő szempont, hogy jó minőségű lakkot használjunk. A régi, beszáradt körömlakkal nem lehet úgy körmöt festeni, hogy egyenletesen fedjen.
Közepes mennyiségű körömlakkot vigyünk fel az ecsettel. Ez azt jelenti, hogy legyen elég, hogy végigtudjuk húzni a köröm tetejétől a köröm végéig az ecsetet úgy, hogy egy egyenletes réteget kapjuk. Viszont ne is legyen túl sok, ha már azelőtt lecseppen, hogy a körmünkhöz érne, az már nagyon sok, annak a mennyiségnek elég a negyede-fele is.
Ha erőteljes színű lakkot választottunk, akkor érdemes egy alapozó lakkal kezdeni. Az én tapasztalatom az, hogy a citromsárga, narancssárga és kék színű lakkok durván meg tudják fogni a körmöt (persze ez jellemző lehet a többi színre is, ez csak saját tapasztalat).
Ha már alapozó lakkal kezdtünk akkor érdemes vitaminosat használnunk, ami erősíti is egyben a körmeinket.
A színes lakk használatához annyit, hogy középen kezdjük a festést és utána a köröm két szélét fessük.
Ha a bőrünket is összekentük, akkor pl. egy fogpiszkálóval tüntessük el a felesleges festéket és ne a másik körmünkkel. Így megakadályozzuk, hogy a másik körmünkre festék kerüljön, amit le kell mosnunk, vagy a már korábban kifestett körmön elmosódjon a festék.
Ha véletlenül belenyúltunk valamibe és lejött egy kis helyen a lakk, akkor mossuk le azon a körmön és kezdjük újra a festést. Ha a hibás festést akarjuk retusálni, azzal csak egy újabb réteget viszünk fel az épp részre és a hibás rész hepehupás lesz.
Ha úgy látjuk, hogy nem elég egy réteg lakk, akkor vigyünk fel még egy réteget.
Vigyázzunk, hogy az előző réteg meg legyen száradva, mikor a következőt felvisszük.
Ha ezzel végeztünk, akkor használjunk fedőlakkot, ami megnöveli a lakk élettartamát, plusz fényt kölcsönöz, és ha mintás körmöket készítettünk, akkor kisimítja a felszínét.
Ha el akarjuk tüntetni a bőrünkről a körömlakkot, akkor azt körömlakklemosóba mártott fülpiszkálóval tehetjük meg legkönnyebben. De érdemes megvárni, hogy megszáradjon a lakk, különben elkenhetjük véletlenül a körmön a lakkot. Na meg vigyázzunk, hogy a körömhöz ne érjünk a fülpiszkálóval.
Ha már úgyis várjuk a száradást, akkor addig bekenhetjük a kezünket kézkrémmel, hogy ápoljuk a kezünket is.
Most már nincs más dolgunk, mint megvárni, hogy megszáradjon a köröm. Ahhoz hogy biztonságosnak mondhassuk, legalább 20-30 perc kell, viszont a lakk teljes száradása órákba telhet.